Az építész nem szobrász, vagy festő, aki saját dicsőségéért alkot.
Szolga, aki mások életét befolyásolja azzal,
hogy a lakóterüket megálmodja, úgy ahogy nekik a legjobb. 

unnamed (1)1989-ben szereztem építészmérnöki diplomát a BME Építészmérnöki karán. Azóta pedig folyamatosan, megszakítás nélkül építészként dolgozom. Az elmúlt huszonöt év során több mint 200 épület tervein dolgoztam.
Az ezidő alatt megszerzett tapasztalatomat igyekszem kamatoztatni megbízóim javára nap mint nap. Munkáim széles palettán mozognak; tervezek családi, passzív és társasházakat, középületeket és ipari épületeket is, de emellett belsőépítészettel is foglalkozom. Együttműködéseim során a teljes munkafolyamatot végigkísérem a koncepció kialakításától, az engedélyeztetésen át, egészen a megvalósításig. Ezáltal igyekszem partner lenni a tervezés során, valaki akire mindig számítani lehet.

Ezért is vallom, hogy:

Az építész nem szobrász, vagy festő, aki saját dicsőségéért alkot.
A megrendelő álmait valósítja meg, tapasztalatával, tudásával alkot maradandót.

 

Tóth Andrea

Az oldal tetejére